Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amami

2009.09.16

 - Ne, Riku-chaan...! Hova tetted a game boy-omat?! Én itt hagytam a laptop mellett tegnap...!

Nem, igazából nem is érdekel, hogy mit válaszolsz. Fel nem fogom, hogy nem lehet megérteni, hogy gyűlölöm, ha ide-oda pakolgatod a dolgaimat; a saját elképzeléseid szerint, és én nem találok meg soha, semmit.

Te, és ez a rohadék rendmániád...

Ettől a falnak tudok menni. Miért kell mindennek élére állítva lennie?!

Áh, most jöttem haza, de legszívesebben megint elmennék...

- Inkább köszönd meg, hogy rendet csináltam! Mindig olyan rendetlenség van körülötted, hogy borzasztó. Gomen, de ezt nem bírja az én lelkivilágom...

Ó, hogy oda ne rohanjak. Mindig ezt vágod a fejemhez. Hát nekem meg azt nem bírja a lelkivilágom, ha a cuccaim állandóan vándorolnak. A múltkor is... Tök csöndben elnézted, ahogy felforgatom az egész rohadt lakást a kedvenc sapkám után; és mintegy két óra múltán voltál képes csak kinyögni, hogy az előszoba szekrénybe tetted, mert szerinted ott van a helye. Tiszta sor, ott kerestem volna legutoljára...

- Nekem ebből elegem van! Itt gürizek állandóan, mosok, főzök, takarítok, de neked persze, semmi sem tetszik! Tehetek én bármit, akkor is csak azt kapom a pofámba, hogy már megint mit csesztem el!

Mit mondjak, te se sok kedvességgel kecsegtetsz engem... Én meg állandóan azt hallgatom, mennyire trehány és rendetlen vagyok, és hogy miért hagyom szét mindig a cuccaimat...

Eh, hagyjuk az egészet; NEKEM IS ELEGEM VAN!

Hopp, erre most felkaptad a fejed...

Úgy látszik, meglep a dolog, hogy én is tudok ordítani. Sőt, ha így folytatod, azt is megmutatom, milyen klasszul össze tudok törni néhány széket... Poharat... Tányért...

Mondjuk, a kedvenceidet. Ahhoz vajon mit szólnál?

- Rendben, elmegyek! Ha nem tetszik, hogy itt vagyok, ha nem tetszik, amit csinálok, összepakolom a holmimat, és elköltözöm! Fogalmam sincs, hogy, hogy bírhattam ki eddig melletted, te...

- AKKOR MENJ! Fogd a cuccod és tűnés! Én ugyan nem tartalak vissza...!

Meglepve nézel rám. Na igen. Egypárszor már összevesztünk, de idáig még nem fajult a dolog soha, hogy elküldjelek... Uhh, még én is meglepődtem most magamon. Valóban azt akarom, hogy elmenj?

- Haru-chan...

Nyelek egyet. Lassan kifújom a levegőt, próbálok lehiggadni. Kicsit talán messzire mentem az előbb... Nézem könnyes szemeidet... Haru-chan... Így csak olyankor szólítasz, ha...

- Igazán azt akarod, hogy elmenjek? Tudod, hogy nincs is hova mennem... Nem is gondoltam komolyan... És... Szóval, ha gondolod, én akár már holnap nekiállok munkát keresni, hogy ne érezd úgy, hogy te tartasz el, szóval...

Ugyan már... Milyen munka lenne az? Se végzettséged, se iskolád...

De... Egyáltalán nem venném a lelkemre, ha valami történne veled, miután elmentél. Tudom, hogy már aznap este egy nyilvánosházban találnék rád... Vagy másnap. Mert persze, hogy a keresésedre indulnék... Már rögtön azután, hogy rám csuktad az ajtót... Valahogy... Rossz érzés lenne, ha tényleg itt hagynál. Nézlek, és eszembe jut, milyen körülmények között találkoztam veled... Hogy milyen betegesen sovány és sápadt voltál, és a szemeid állandóan vörösek a sok sírástól... Eszembe jut életed szörnyű története, az a rengeteg borzalmas dolog, ami történt veled...

Dehogy akarlak én kidobni, Riku-chan.... Hiányoznál, a fene egye meg.

- Gyere ide, te mafla...

Már jóval enyhültebb a hangom, mint az előbb; úgyhogy ide is merészkedsz hozzám. Átkarolom a derekadat, és magamhoz ölellek. Mélyen beszívom a tested illatát, melyről sosem tudom eldönteni, mire emlékeztet. Vanília? Kókusz? Vagy fahéj? Valami édes, az biztos...

- Maradhatok?

A hangod szégyenlős-halk, és még ott érződik benne az a majdnem-sírás. Mosolygok és bólintok. Persze, hogy maradhatsz. Nem vagyok olyan marha, hogy csak úgy kitegyelek az utcára, miután már ennyit vesződtem veled...

Még szorosabban ölellek; ujjaimat belemerítem a fürtjeid közé, s hozzád hajolva, forrón megcsókollak.

Ah, imádom, ahogy azonnal viszonzod...

Az édes csókod... Tested édes illata... Teljesen megrészegít, megbolondít... Kívánni kezdelek; s ez - jelenleg - minden másról eltereli a figyelmem.

- Egyébként... Vaníliapudingot főztem... Direkt a kedvedért... Karamellszósszal...

Hmm... Riku-chan, miért is ismersz ennyire? Vagy csak ráhibázol? Honnan tudod, hogy ezzel aztán tényleg le lehet engem szerelni: csak kapjak egy kis édességet; és én szívesen megbocsátok bármiért...

Már el is felejtettem, hogy haragszom rád. A game boy meg... Majd előkerül valami fiókból. Őszintén szólva, most már egyáltalán nem is érdekel... Én most egy egészen másfajta játékot akarok játszani... Veled...

 

- Hogy ne kelljen annyit mosogatni... Megehetem rólad?

Teljesen elpirulsz, de nem mondasz nemet. Ezt is imádom benned... Nem zárkózol el semmi szokatlan, vagy éppen perverznek tartott dologtól... Meg amúgy is megszokhattad már, az időnként, eléggé őrült és vad ötleteimet...

Szeretek szeretkezni veled. Olyan nyitott vagy. Nyitott vagy... Mindenre.

- Akkor gyorsan kiveszem a hűtőből... Vagy előtte le akarsz fagyasztani egy kicsit?

Pajkos a hangod. Ezt is szeretem...

Megrázom a fejem. Dehogy akarlak lefagyasztani, épp ellenkezőleg... Eszembe jut valami.

- A karamellszósz, viszont forró, ne?

Bólintasz. Aztán egyszerre mosolyodunk el.

- Végül is, tényleg, akkor éppen kiegészítik egymást...

Veszed a lapot, Riku-chan...

Ohh, imádni való, ahogy most mosolyogsz... Már nagyon sokáig nem leszek képes ellenállni neked...

Hol az a puding?

Igazságosan elosztjuk. Egyszer én, egyszer te... Teljesen eltelít az édes vaníliakrém, és tested édes, bódító vanília (fahéj?) illata...

Az öntettel már nem is bírunk. Te kóstolsz egy kicsit belőle, s aztán odakínálod nekem cukortól ragacsos ajkaidat...

Ahh, candyholic lettem...

Vaníliaízű ölelés és karamell-csók...

Még mindig megőrülök érted... Ahh, ahogy most a testünk összesimul, s én mélyen beléd hatolok, az a gyönyör, ami szétárad bennem... Az most teljesen más, mint az eddigiek. Sokkal... Intenzívebb... Sokkal... Mélyebb... Sokkal... Érzékibb...

Vajon most újra szerelmes lettem beléd?

Ah, Riku-chan, sikíts... Hallani akarom a hangod... Érzem, hogy neked is mennyire jó most... Pontosan olyan jó, mint nekem...

Ugye, te is érzed...? Próbáljuk meg... Egyszerre... Most... Ahh, Riku... Gyere... Gyere te is... Most... Igen...

Ahh, imádom hallgatni, ahogy sóhajtozol és sikoltasz... Igen... Még... Legyen neked is nagyon jó...

Vaníliaízű ölelés és karamell-csók... Candyholic lettem, tényleg.

- Elragadóan ragadunk mindenhol...

Elmosolyodom. Nem is te lennél, ha ezt nem jegyezted volna meg.

Igen, ragadunk, na és? Van elég víz a csapban...

És fürdés közben... Még egyszer? Ah, igazából én bárhol jobban szeretem csinálni, mint az ágyban...

Az olyan uncsi.

Ki is fárasztottalak rendesen... Ahogy visszahozlak a hálószobába, szinte már a karjaimban elalszol... Lefektetlek az ágyra és betakarlak. Aludj csak, én - szokás szerint - nem tudok. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem - ha csak nem vagyok marha fáradt amúgy - a szex mindig felspanol. Pláne, ha ilyen vérpezsdítő és forró, mint ez volt...

Ah, Riku... Veled mindig olyan jó... Tessék. Utálnom kéne téged, de... Valahogy nagyon nem megy.

Kimegyek a nappaliba. S ha már meglátom a cigis dobozt az asztalon, akkor rá is gyújtok. Aztán észreveszek még valamit...

Azt a füzetet, amibe a szövegeket szoktam írni... Mellette hever az MP3 (kész csoda, hogy ezt így itt hagytad...)

Ja persze - jut eszembe - tegnap - megint csak alvás helyett -

megpróbáltam valami szöveget gyártani Bou dalához; de akkor nem jutott eszembe semmi olyan, amivel elégedett lettem volna.

Bou egyébként azt mondta; ez tuti siker lesz, csak valami ütős szöveg kéne hozzá...

Fejemre teszem a fülhallgatót és elindítom a lejátszót. A ritmus és a zene újra magával ragad, úgy mint tegnap. És újra te jutsz az eszembe róla.

Kezembe veszem a tollat, felcsapom a füzetet, és leírom ezt a két sort:

"Gyűlöllek és szeretlek.

Szeretsz és gyűlölsz."

Aztán szinte maguktól formálódnak a szavak, sorok a tollam alatt; én csak írom, írom és... Megszületik a szöveg. Közben a cigim is végig égett... Újfent rágyújtok, míg átolvasom, amit írtam. Egész jó. Bár... Szerintem, te rögtön ki fogod szúrni, hogy rólunk szól... Annyi baj legyen.

És hogy még meg is könnyítsem a dolgod, ezt biggyesztem címnek a dal fölé:

Candyholic.

 

- vége? -

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.