Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


If you could be a girl...

2009.10.31

 Univerzum: An Cafe

Páros: KanonXBou

Szerepelnek: Kanon, Bou

Szinopszis: Még a nagyon korai évek... Még neve sincs a bandának... Még csak azt tudják, hogy zenélni akarnak. Bou ráébred, hogy alighanem Kanon többet jelent számára mint egy barát... De vajon bevallhatja-e neki ezt?

Korhatár: NC-14

Megjegyzés: j-rock-ban amit eddig írtam, mind hentai volt. Ez az első yaoi...

Fogadjátok szeretettel!

Ajánlás: Kicsi Mi-chan-nak, mert szereti ezt a párost... És mert Chi-chan, szereti Mi-chant... :)

És mert neki íródott...

 

 

Bou

 

Saito Kazuhiro...

Becenevén: Bou.

Kor: 19 év.

Végzettség: egy nagy nehezen letett; érettségi.

Foglalkozás: aktív semmittevés, illetve...

Illetve.

Van egy bandája. Egy most születő együttes, egyelőre név nélkül. Ketten vannak benne; ő és Sano Shinya (Kanon), aki a basszusgitáros lesz. Ez már el van határozva. Különben is, Kanon annyira tudja, hogy mit akar. Bou még nem döntötte el, hogy gitározni vagy énekelni akar-e.

Bár...

Tűnődve meredt maga elé, egy hangládán ülve, a levitézlett stúdióban, ahol a próbahelyük volt. Kanon még nem volt sehol, ő pedig a gitárját próbálta behangolni. Szeretettel nézte, a gyönyörű, hófehérre lakkozott hangszert.

"Mégis inkább gitáros lennék..." - gondolta.

Először is, nincs arról meggyőződve egyáltalán, hogy annyira jó hangja lenne; másodszor, egy "front"ember mindig ott kell legyen elől. A fronton.

Egy gitáros elbújhat hátul... Ha akar.

És Bou néha akart. Mármint elbújni a kíváncsi szemek elől. Néha azt érezte; mégsem neki való a showbiznisz. De...

A zene... Az mindennél többet jelentett számára.

Viszont volt még egy dolog, ami esetleg vonzó lehetett az énekesi poszton...

"Ha én lennék az énekes - morfondírozott tovább, miközben buzgón tekergette a hangolókulcsokat - akkor, afféle fanservice-ként; csókolóznom kéne Kanon-nal... Hm. Ez nem is lenne annyira ellenemre... Kanon helyes fiú... És vonzó benne a határozottsága. Ha lány lennék, biztos odáig lennék érte..."

Ha lány lenne... Bou a szemközti tükörbe pillantott.

Platinaszőke, vállon túl érő, és meglehetősen, nőiesen vágott haja, arányos, vékony, karcsú teste miatt - ha női ruhát vett fel - elég sokan nézték lánynak.

"Úgy is kéne színpadra állnom" - töprengett - női ruhában... Sokan csinálják... De..."

Összeborzongott. Nem. Az identitásával semmi gond sincs, tudja, hogy fiúnak született; és semmi baja ezzel. Igaz, kevés barátnője volt eddig, a tanulás, a felvételik, és a gyűlölt iskola leküzdése, minden energiáját felemésztették. Szabadidejében inkább aludt, mintsem eljárjon valahová is. Most már megtehetné, de... Valahogy nem akarja. Elgondolkodott. Teljesen olyan, mintha a lányok, hidegen hagynák. Pedig találkozott már nem egy szépséggel; akinek tetszett volna...

Megvonta a vállát, s újból eszébe jutott Kanon... Látta maga előtt az arcát, ahogy mosolyog...

Rá mosolyog. Megérinti a vállát, amikor vigasztalni akarja...

Forró lett a teste ezektől az emlékektől, és attól, amit a fantáziája még hozzátett...

Hirtelen megzendült megremegő ujjai alatt a D húr, és Bou borzongva ébredt rá az igazságra: nem, nem érzi lánynak magát, de...

A lányok helyett... Úgy tűnik, inkább a fiúk érdeklik. Egész pontosan egyetlenegy fiú... Még pontosabban: Kanon.

 

Kanon

 

Sano Shinya...

Becenév: Kanon

Kor: 2O

Végzettség: Most kezdte a főiskolát

Foglalkozás: irattáros, bandafőnök

A duó másik tagja. A mindig határozott, mindig pontos, "mindigtudommitakarok" Kanon.

"Aki most jó alaposan elkésik a próbáról, ha nem szedi a lábát - gondolta Kanon, míg sietős léptekkel a próbahely felé tartott.

Hirtelen megállt egy lámpaoszlopnál, hogy kifújja magát, miután vagy három utcányi távot szinte futva tett meg.

Mindenképpen szeretett volna odaérni időre, hiszen tudta, hogy Bou már várja. Az most teljesen mindegy, hogy "próba" címszó alatt - most is, mint mindig - majd eljátszanak egy-két Luna Sea számot, megpróbálkoznak összerakni dalokat, s közben élénken és vég nélkül vitatkoznak az együttes nevéről, valamint arról, hogy adjanak-e fel hirdetést a neten, hogy tagokat keresnek, vagy elég a zenei szaklapban hirdetni.

Nem lényeges. Az a lényeges, és fontos, hogy együtt lesznek, és beszélgethetnek mindenféléről - nemcsak a bandáról. Kanon elmosolyodott, s újra elindult; ugyanolyan rohamtempóban, ahogy eddig tette.

"Nem tehetek róla - füstölgött magában - az irattárban nincs olyan, hogy "munkaidő vége"; ha éppen öt előtt három perccel hoznak új anyagot, akkor azt kategorizálni kell, ha a fene, fenét eszik is; és nem lehet azt mondani: "majd holnap megcsinálom", mert összekeveredik az eddigiekkel, és kész a káosz... Uhh, utálom ezt a sok rohadt papírmunkát, mire való a számítógép akkor?!"

Újból megállt, de ezúttal azért, mert odaért az úti célhoz. Lekapta a fejéről - a már szinte védjegyévé vált - fekete filckalapot, és beletúrt fekete, sűrű hajába, mely a vállát verdeste.

Eligazgatta a szemébe lógó vastag tincset, (amely ugyanolyan színű volt, mint Bou haja) majd visszatette a fejfedőt. Halkan nevetett magában. Úgy tollászkodik itt, mintha randira készülne!

Ezen elmélázott egy percre. Rátette a kilincsre a kezét, de még nem nyomta le, hogy benyisson az ajtón; mert váratlan és eddigelé még fel nem merült gondolatok rohanták meg.

Bou...

Ezer éve ismeri, barátok, amióta az eszét tudja. Bou mindig is félénk volt, bizonytalan, tétova. Ő...

Olyannak érezte magát mellette, mintha az idősebb fivére lenne. Vagy... A védelmezője.

"Ha Bou lány lenne - morfondírozott magában - egész biztos, hogy randira hívnám, mert olyan kis kawaii..."

Ha Bou lány lenne... Hm... Látta már lányruhában, és tisztára... Meg is jegyezte neki, hogy ha nem tudná, hogy ő az, most nekiállt volna elcsábítani... És erre Bou olyan furcsán nézett rá...

Mintha... Biztatta volna. Na, ne... Kanon megrázta magát, és benyitott. Jobb lesz, ha ilyen marhaságok helyett, inkább a zenére koncentrál...

Méghogy Bou biztatta...

 

Próba, vagy valami más?

 

- Késtél... - pillantott Bou a belépő Kanon-ra, de hangjában nem volt sem szemrehányás, sem rosszallás, mindössze megállapított egy tényt; ám Kanon-nak így is lelkiismeret furdalása támadt hirtelen. Szégyenkezve lehajtotta a fejét.

- Gomenne... Nem engedtek el időben a melóból... Régóta vársz?

- Ugyan... - legyintett Bou és mosolygott - semmi gond. Vágjunk bele!

Kanon bólintott, s előszedve gitárját a tokból, rákapcsolta az erősítőre, majd miután beállította a megfelelő hangokat, Bou-ra nézett.

- Tőlem kezdhetjük...

 

* * * * * * * * *

 

Lassanként estébe fordult a délután. Ezt Bou nem látta (lévén a pincében berendezett stúdiónak nem volt ablaka), de érezte. És azt is, hogy egyre inkább fárad, és már semmi újat nem tud kicsiholni az agyából...

"Kéne néhány új tag - tűnődött Kanon - ez így csak szenvedés. Azt hiszem, zenei téren túl különböző az ízlésünk, és egyszerűen nem tudunk megegyezni.

Kellene ide még két ember legalább, aki oldaná a... - összerezzent. Már-már a "feszültség" szó ugrott volna be, de... És igazság szerint, nem is olyan feszültségre gondolt, mintha Bou és ő haragudnának egymásra... Nem... Egészen másfajta feszültségre...

Rápillantott Bou-ra, aki már jó ideje csak ült az erősítőn, és meredt maga elé, halkan pengetve az ölében fekvő gitár húrjait, szinte oda se figyelve.

Kanon-nak eszébe jutott valami.

- Ne, Bou-kun...

- Hm?

- Mit szólnál hozzá, ha női ruhában állnál színpadra? Te lennél a "lány" a bandában...

Bou elmosolyodott.

- Tudod, ez már nekem is eszembe jutott, és...

- És?

A szőke fiú egy kis csomagra bökött a sarokban.

- Míg vártam rád, elugrottam a Harajuku-hoz, venni valamit...

Kanon kíváncsian nézte a reklámszatyrot.

- Felpróbálnád?

Bou rápillantott Kanon-ra. Kissé furcsállta a kérést ugyan, de szívesen teljesítette.

Felállt, magához vette a csomagot, és szemérmesen néhány egymásra pakolt hangláda mögé elbújva, magára vette a nemrég vásárolt, lolita stílusú ruhát.

Kissé félve lépett elő a "paraván" mögül, Kanon kíváncsi tekintetének kereszttüzébe.

- Na, milyen? - perdült meg a kollega előtt.

A gloknis szoknya szelíden hullámzott a dereka körül, a fehér blúz és fekete fűző kontrasztja, csak még jobban kiemelték bőre sápadt színét, és hajának extrém, szinte ezüstös szőkeségét.

Kanon elismerően csettintett.

- Kawaii... De miért pont loli?

Bou megvonta a vállát.

- Ez tetszett meg hirtelen...

Kanon közelebb lépett az alacsony szőkeséghez. Szemei csillogón mérték fel a kedvére való látványt. Tétovázva túrt Bou tincsei közé:

- A hajaddal is csinálhatnál valamit...

- Arra gondoltam, hogy fekete masnit kötök bele...

- Hmm... Jó...

Egy pillanatra elhallgattak, majd ismét Kanon törte meg a csendet.

- Na, legalább ez a nap sem telt el haszontalanul... Kitaláltuk a színpadi figurádat...

Bou nevetett. Torzonborz kontyba fogva a haját, billegett Kanon előtt a szokatlan magassarkúban, s közben kacéran mosolygott a fiúra.

- Akkor jó leszek így, Kanon-sama?

Kanon szívdobogva nézte a kis szőkeséget. Ha így látja... Ha mindig így látná... Teljesen elfelejtené, hogy igazából fiú, és... És...??? Megrázta a fejét, sóhajtott.

- Ha lány lennél...

Bou közelebb lépett Kanon-hoz. Barna szemei hívogatóan mélyedtek Kanon éjsötét szemeinek tekintetébe.

- Ha lány lennék...? Akkor mi lenne, Kanon-sama...?

Kanon nyelt egyet. Úgy látszik, Bou teljesen beleélte magát a felvett karakterbe.

Visszafogott, de csábító, szende, de mégis kacér... Igazi lolita... Neee...

Baj lesz... Baj van.

Az új Bou hihetetlen módon vonzza. Sőt. Rá kell döbbennie, hogy a régi is... Most mit tegyen? Vajon Bou tényleg lánynak érzi magát, vagy...?

Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta Bou finom arcbőrét.

- Miért nem vagy te lány, Bou...? - sóhajtotta.

- Miért legyek az...? - suttogott Bou - min változtatna az, ha más nemű lennék...?

- Mert... - Kanon megpróbálta lenyelni a torkában keletkezett gombócot - akkor könnyebben el tudnám fogadni, hogy...

- Hogy...?

- Hogy vonzódom hozzád... - Kanon akkora sóhajjal mondta ki ezt az utolsó mondatot, hogy ha lett volna ablak a helyiségben, és azon függönyök, most minden bizonnyal meglebbentek volna.

 

Most pedig Bou nyelt egy nagyot. Ez többé nem volt játék... Kanon vonzódik hozzá. Ő vonzódik Kanon-hoz. Mi kell még?

Talán csak annyi, hogy tényleg lány legyen?

- Kanon... Nagy... Nagy baj neked, hogy fiú vagyok? - kérdezte, kissé szepegve.

Kanon erre elmosolyodott, s legyőzve aggályait, magához ölelte a lányos, karcsú testet.

- Nem olyan nagy baj... - mondta halkan és lehajolva hozzá, lágyan megcsókolta Bou - ámulatában picit elnyíló - cseresznyepiros, nedvesen csillogó ajkait...

 

Én ilyet még nem csináltam...

 

A lágyan és óvatosan kezdődő csók, nagyon gyorsan fordult át viharosba és szenvedélyesbe, ahogy Bou viszonozta azt. Kanon fejében elpattant valami, s többé nem latolgatott; lány, nem lány... Akarja.

Csak csókolta és ölelte a szorosan hozzásimuló Bou-t és arra gondolt: kívánja. Le akar feküdni vele. Most. Akár itt. Mindegy, csak gyorsan...!

Bou zihált. Az ő testében is vágy tombolt, vére izzó tűzpatakként száguldott ereiben, karjai Kanon nyaka köré kulcsolódtak, és arra gondolt: soha nem akar elszakadni ettől a pillanattól...

Persze, nem állhattak az idők végezetéig abban a próbateremben. El kellett válniuk. Kanon sóhajtva engedte ki karjaiból a szőke fiút és azon törte a fejét, hogyan is legyen tovább. Ő majd megveszik a vágytól, de hogyan érez Bou? Lehet, hogy ő csak ennyit akart, és nem többet?

- Bou...

A szőke felnézett, és Kanon szíve hatalmasat dobbant. Bou barna szemeiben... Saját vágyának tükörképét látta... És ahogy megszólalt... Pontosan azt mondta, amit ő is akart az előbb...

- Kanon... Lenne kedved feljönni hozzám...?

Kanon nyelt egyet. Az utolsó pillanatban, mintha visszariadt volna valamitől... De aztán a félelmet legyőzte a hirtelen születő vágy.

- Persze. Most?

Erre azért rákérdezett... Bou mosolyogva bólintott, majd elfordult, hogy tokjába csomagolja a fehér gitárt, és összeszedje a holmiját...

 

* * * * * * *

 

 

Minden olyan gyorsan történt. Bou lakásában Kanont elkapta az a bizonyos gépszíj, és rohamtempóban szabadította meg kedvesét a vadonatúj loliruhától, majd hagyta, hogy Bou is lesimogasson róla ezt-azt.

Majd egyszer csak már az ágyon feküdtek, elnyúlva egymás mellett, mindössze egyetlen ruhadarabot viselve, ám a hangulat forrósodása azt ígérte; hamarosan lekerül róluk az is...

- Bou-chan... - Kanon gyengéden simogatta Bou mellkasán a selymes bőrt, miközben a vágy zsibbasztó nyilai böködték - bevalljak neked valamit?

Bou mosolyogva és kíváncsian pillantott a kedvesre.

- Hajrá.

Kanon elmosolyodott.

- Életemben nem voltam még fiúval...

A szőke fiú elpirult.

- Ehm... Izé... Még én sem...

- Na és lánnyal? - kacsintott Kanon, kissé lehet, csúfondáros hangon kérdezve ezt. Bou még jobban elvörösödött, de most a méregtől. Durcás arcot vágott:

- Hé...! Kikérem magamnak a gyanúsítgatást...!

- Hmmm... - dünnyögte Kanon, és a fiú fölé hajolva, szájával megérintette a Bou füle mögötti ultraérzékeny pontot - mivel is gyanúsítottalak?

- Hogy... - lihegte Bou, mert a gyengéd érintés igencsak hatással volt az érzékeire - hogy én eleve...

Kanon ujjai vándorútra indultak a szőke remegő testén, s egyre merészebb tájakon kalandozva, cirógatták Bou-t, aki hirtelen levegőt sem kapott, s alig tudta befejezni a mondatot:

- ... igenis voltam már lánnyal... Nem is egyszer...

- És jó volt...? - Kanon ujjai már igencsak intim helyeken siklottak, Bou-n hirtelen leírhatatlan érzéki kéjvihar söpört át, ahogy Kanon cirógatta...

- Azt... hiszem...

Kanon halkan nevetett. Lehámozta Bou-ról az utolsó mentsvárat is, ujjait ráfonta a szőke fiú vágytól duzzadó férfiasságára, s kezeit lassan, majd egyre gyorsabban mozgatva rajta, sóhajtotta a kedves fülébe:

- ... de lehet... hogy ez még jobb lesz...

És Bou válaszul csak lehunyta a szemét, ahogy az újabb gyönyöráradat végigzúdult rajta...

És Kanon nem hagyta még abba... Továbbra is simogatta, cirógatta, izgatta Bou nemes szervét, miközben gyengéden csókolta, harapdálta a nyakát; mígnem a szőke fiú már-már elviselhetetlennek érezte a testében fel-le cikázó kéjáradatot...

És ekkor...

Felrobbant az Univerzum.

Bou hangosan felnyögött, ahogy kedvese ingerlő játszadozása nyomán átélte a legteljesebb gyönyört, s eme élmény felbátorította őt a viszonzásra; lesimogatta Kanon-ról is az utolsó ruhadarabot, cirógatta, csókolta a testét; szájával okozva több, mint kellemes perceket kedvesének, aki nyöszörögve markolt bele Bou hajába; és elhaló hangon biztatta őt a folytatásra...

"Ah, Bou-chan... Csak most ne hagyd abba..."

És felrobbant az Univerzum.

Se Bou, se Kanon nem érzékelték az idő múlását többé, számukra most csak a másik létezett, a gyengéd érintések, csókok, az izgató, ingerlő játszadozás a másik testével és a gyönyör, amit egymásnak okoztak...

 

Holott egy gyönyörűen faragott falióra, a fejük felett, hangos ketyegéssel figyelmeztetett minden élőt az idő kegyetlen és gyors haladására...

 

De Kanon és Bou csak szerették egymást, ki tudja meddig - ők mindenesetre nem foglalkoztak vele - lázasan ölelkezve össze újra és újra, a szünetekben nagy, beszédes hallgatásokkal, amíg egymás karjában pihegtek, próbálván visszanyerni lélegzetvételük normális voltát (nem nagyon ment); próbálva mondani valamit a másiknak, szerették volna szavakkal is kifejezni azt, amit a szemük, a testük és ujjaik érintése, már amúgyis elmondott...

Aztán rájöttek: felesleges.

És hallgattak tovább...

 

Valamikor, talán éjfél felé, Kanon hirtelen felriadt félszendergéséből. Mellette Bou, csukott szemmel, szintén aludni látszott.

Kanon elégedett sóhajjal hasra fordult, és csak nézte az egyenletesen szuszogó szőkét. Rengeteg gondolat kergette egymást az agyában. Többek között egy letaglózó felismerés, hogy szereti Bou-t, szerelmes belé; és nem most, nem ebben a percben szeretett bele, ez az évek alatt kifejlődő érzés, eleddig csendesen pihent szíve egyik titkos zugában...

De most előtört. Lehet, hogy az extázis hevében még a fülébe is suttogta Bou-chan-nak eme vallomást?

Miért nem tud visszaemlékezni?

És végül is... Mit változtat a tényeken egy verbális megerősítés, amit a szeme, és az ölelése már amúgyis elárultak a delikvensnek?!

Ai shiteru, Bou-chan...

Mintha meghallotta volna, Bou ebben a percben nyitotta ki a szemét. Szeretettel nézte Kanont.

- Kano-chan... - szólalt meg hirtelen és megsimogatta a fekete hajú fiú arcát.

- Igen?

- Én már nagyon régen... - Bou elhallgatott, mint aki erőt gyűjt a folytatáshoz.

Kanon kíváncsian és biztatva őt a további beszédre, függesztette tekintetét a kedves arcára...

- Már nagyon régen...? - ismételte meg Bou elharapott mondatát.

- Már nagyon régen... Akartam ezt... Veled...

Bou elpirult, lehunyta a szemét. Arra gondolt, bár Kanon nagyon sok titkát tudta, ezt az egyet... Nos, ismert okokból, ezt az egyet nem.

Kanon, Bou fölé hajolva, mélyen nézett a szemébe.

- Bou-chan... De akkor... Miért nem mondtad?

- Mert féltem, hogy utána már nem barátkoznál velem...

- Baka... - mondta Kanon gyengéden és megcsókolta Bou-t.

- Lehet, hogy meglepődtem volna - mondta aztán tűnődve - de emiatt nem szakítottam volna meg a kapcsolatot veled...

- De nemet mondtál volna...?

Kanon hosszan hallgatott.

- Gomenne... Először biztos - mondta végül.

Bou nyelt egyet.

- Hát ezért is nem szóltam... Belehaltam volna, ha elutasítasz...

- Bou-chan... Tulajdonképpen te...

Bou elértette a befejezetlen mondatot, és megrázta a fejét.

- Nem. Nem érdekelnek a fiúk... Csak, egyedül te. De... Veled mi a helyzet? - nézett elgondolkodva Kanon-ra - én mindig is azt hittem, hogy neked csak a lányok...

Kanon elmosolyodott. Ujjai Bou tincseivel játszottak:

- Te elmehetnél lánynak, Bou-chan... Amúgy meg: velem is az a helyzet, mint veled... Nem érdekel más hímnemű, csak te.

Bou elnevette magát.

- Ezek szerint, ha valamelyikünk felszed egy nőt...

Kanon hamiskásan rákacsintott Bou-ra.

- Akár be is vághatjuk a közösbe...

Összenevettek.

- Viszont - komolyodott el Kanon és merően nézte Bou-t - jelenleg nem érdekel egy liba sem. Veled annyira jó volt, hogy...

Bou elmosolyodott.

- Nők elfelejtve? - kacsintott.

Kanon visszahunyorított, s lassan végig simított Bou testén...

- Legalábbis egy darabig biztos...

Bou pajkosan felnevetett, és lefogta Kanon kutató ujjait, mielőtt azok még túl merész tájakra tévedtek volna, s komolykodón meredt a kedves szemébe:

- Ezek szerint, mégsem olyan nagy baj, hogy nem vagyok lány...

Kanon felnevetett s kiszabadítva kezét Bou ujjainak szorításából, újfent simogatni kezdte a fiút...

- Ha lány lennél, Bou-chan... - villantak meg a huncut szikrák a szemében - lehet, hogy lefektetlek... De nem szeretek beléd...

Bou nyelt egyet. Felgyorsult a szívverése, ahogy egyszerre élvezte Kanon meleg, szeretetteljes pillantását, valamint ujjainak izgató érintését...

- Szóval... Szeretsz engem, Kanon?

Kanon egészen közel hajolt Bou-hoz, s úgy suttogta:

- Csak akkor, ha te is engem...

 

És a falióra egykedvűen ketyegett tovább, mérve az időt, mely az egymásba merült szerelmesek számára immáron nem létezett többé...

 

Vége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.