Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meruhen 3. fejezet

2009.07.13

  3. Tökéletes préda

(zene: Cradle of Filth: Scorched Earth Erotica)

 

 

A nevem: Shinomoto Hikari.

De kit is érdekel ez most már??

Csak ne lennék folyton-folyvást szomjas...

Miért...kapom...ezt...?

Olyan rossz kislány voltam?

Lehet...

Mindenkivel lefeküdtem, aki csak megkívánt...

Mindenkivel lefeküdtem, akit csak megkívántam...

Gondolkozás, előrelátás nélkül. Anélkül, hogy mérlegeltem volna. Csak megtettem.

Mert úgy tetszett.

Akkor, azon az éjszakán is...

Nem azon gondolkoztam, hogy lehet ilyen szerencsém... Csak örültem, hogy velük lehetek.

Miku és Bou...

Sosem hittem volna, hogy ők ketten lesznek számomra a Végzet.

Annyira fáj... Most meg kell majd halnom?

Én csak... Én csak szórakozni akartam egy kicsit...

 

Ő volt a tökéletes préda. Gyönyörű és ártatlan... Vérének illata megszédítette Bou-t, ahogy ott állt a bárpultnál, közvetlen a háta mögött.

Bou éhes volt...

Vér...

Megfordult, és szégyenlős mosollyal megszólította a tüzes, fekete szemű szépséget.

- Gomen, hogy megzavarlak... Egyedül vagy?

A fekete hajú, fekete szemű lány elmosolyodott, és bólintott.

- Igen, a barátnőm az utolsó percben lemondta.

- Um... Egyébként - tette hozzá kicsit elpirulva, ugye te vagy az An Cafe volt gitárosa? Nagyon sajnálom, hogy kiléptél az együttesből...

Bou megbiccentette a fejét, majd vállat vont.

- Túl sok volt már nekem - jelentette ki, s arra gondolt, ez végül is igaz.

A lány letette a poharat; s annak rendje és módja szerint meghajolt.

- Shinomoto Hikari vagyok, örülök a találkozásnak...

Bou elmosolyodott és ő is meghajolt.

- Én is örülök... - felegyenesedve a lányra mosolygott kedvesen - meghívhatlak valamire?

Hikari elvörösödve bólintott.

- Kö-köszönöm... - dadogta.

 

Mikor kellett volna észrevennem az árulkodó jeleket?! Amikor Bou ilyen kedvesen meghívott egy italra, de ő maga nem ivott; vagy amikor beszélgetés közben a nyakamat nézte állandóan?

Egyáltalán, honnan lehet kiszúrni, hogy te most már préda vagy?

Különben is...

Én akkor másra sem tudtam koncentrálni, csak Bou meleg tekintetű, barna szemeire és édes, puha szájára... Meg arra, hogy mennyire szeretném, ha megcsókolna... És aztán...

Ah! Bou... Mindig is te voltál a kedvencem...

 

 

Ez így nem lesz jó... Bou felemelte a fejét. Egyáltalán, hogyan is jutottak idáig? Na, nem mintha nem akarta volna, de...

Valahogy, olyan gyorsan történt az egész. Ránézett a karjaiban pihegő lányra; és érezte, ahogy az éhséggel együtt a vágy is felszínre tör benne. Hikari-nak a mély tüzű pillantása, a forrpontig hevítette a vérét.

Akarja ezt a lányt... Csókolni... Ölelni... Harapni... Kiszívni a vérét...

Ahogy ez a gondolat átfutott a fején; már harapott is. Belemélyesztette fogait a lány nyakába és inni kezdte a patakzó, mézédes vért... Csak ivott és ivott; és közben érezte, hogy Hikari gyors szívdobogása egyszerre csak lassulni kezd. És egyre lassabb lesz... Egyre lassabb...

Nem. Megölni, nem.

Elrántotta a fejét.

- Na mi van, haver, nem boldogulsz egyedül?

Bou vicsorított. Hirtelen, szinte engesztelhetetlen düh fogta el. Most, ebben a percben nagyon utálta Miku-t. Nem akarja megosztani Hikari-t senkivel... Még vele, a legjobb barátjával sem.

- Kösz, boldogulok. Te meg nem találtál magadnak senkit, hogy utánam koslatsz? - vetette oda, eddig soha sem használt, mérges hangon.

Miku meg is lepődött. Ne értette Bou dühét, mert ő aztán igazán nem akarta elvenni barátjától a lányt, sőt... Csak éppen erre vetődött, és látta, az előbb milyen tanácstalanul mered maga elé... És meghallotta, a szinte kétségbeesett gondolatait... De ha nem kell segítség...

- Gomen, hogy zaklattalak - mondta némileg megbántva - nem is zavarom a köreidet, megyek vadászni...

Bou egyszerre felocsúdott. Te jó ég, mikor lett ennyire önző?! Hikari vére... Az bolondította meg, hiszen ő alapjában véve kedves és önzetlen, ugye, még emlékszik rá?!

- Hé, Miku... - szólt az éppen hátat fordító barátja után; s mikor az visszanézett; szégyenkezve hajtotta le a fejét - Gomen nasai... Azt hiszem, kihagyott az agyam.

Miku elmosolyodott, és legyintett.

- Nem történt semmi... De úgy nézem, ez a kislány amúgy sem elég kettőnknek, szóval...

Bou ránézett Miku-ra.

- Pedig szívesen megosztom veled... Tényleg.

- Hm...

Miku közelebb lépett a pároshoz.

Hikari ebben a lélektani pillanatban nyitotta ki a szemét. És csodálkozva nevetett a vörös hajú vámpírfiúra.

- Nahát, Miku-san... Te mikor kerültél elő?

Miku sokatmondóan elmosolyodott és megvonta a vállát.

 

... és egyszer csak ott állt előttem Miku.

Oh...

Voltatok már ilyen helyzetben? Amikor, mondjuk, igazán nem tudtátok eldönteni, hogy cseresznyés vagy epres nyalókát vegyetek-e inkább, mivel mind a kettőt imádjátok?

Nos ilyenkor szerintem az a legjobb, ha megveszitek mind a kettőt...

Én is így tettem akkor...

Arra már nem is emlékszem, hogy, hogy kerültünk abba a szobába. Egyszer csak ott voltunk. Bou, Miku és én. És először... Hát... Én eléggé zavarban éreztem magamat, annál is inkább, mivel még életemben nem voltam ilyen szituációban. De az a forró és heves csókcsata, Bou-val... Na, az beindított annyira, hogy igazából ne ijedjek meg a hármas felállás gondolatától...

Viszont fogalmam sem volt, hogy ilyenkor tulajdonképpen... Kinek kellene kezdeményezni?

 

Néma párbeszéd a két vámpír között...

 

Miku: Szívjuk halálra...

Bou: De vérmes lettél...

Miku: Csak éhes vagyok.

Bou: Én is... De nem akarom megölni.

Miku: Inkább szívesebben szórakoznál vele, ne? Láttam, amit láttam...

Bou: Na és? Az talán baj?

Miku: Nem, de akkor minek is kellek én ide?

Bou elvigyorodott.

Azt mondtam: osszuk meg...

 

Erre Miku is elvigyorodott. Kedvtelve nézegette a fekete hajú, szép arcú lányt, aki annyira nem volt az esete, de... Lány volt. Ő pedig egyáltalán, már nem is emlékszik rá, mikor volt utoljára nővel... Bou elvesztése még a lányoktól is elvette a kedvét. Most viszont...

Bou itt áll mellette, és ez a lány olyan csinos és szexi... És olyan hívogatóan néz rá...

Benne is felbukkant az a kétféle érzés, ami nem sokkal előbb Bou-t is elfogta: először is élvezni akarta a lányt. Utána kiszívni. És neki nem voltak olyan erkölcsi aggályai, mint Bou-nak. Neki az sem számított volna, ha a lány kicsit belehal abba, hogy issza a vérét.

Tökéletes préda...

 

Miku mozdult elsőnek. Mondjuk, valahogyan sejtettem; hogy ő lesz az elindítója az események láncolatának, de azért egy pillanatra meglepődtem, mikor egyszer csak ott volt mellettem - én a szoba egyetlen bútordarabján; egy kanapén ültem egyébként - átkarolta a derekamat és megcsókolt. Hmmm... Mennyei volt a csókja... Még jobb, mint Bou-é... Valahogy... Forróbb... Hevesebb... Érzékibb... És sokkal-sokkal határozottabb. Ő aztán, igazán tudta, hogy mit is akar...

A számról hamarosan áttért a nyakamra, s míg a bőrömet kóstolgatta, hogy vajon milyen ízű; ujjai a topom alatt kószálva végigcirógatták a melleimet... Ahh... Teljesen átadtam magam ennek az igencsak izgató játszadozásnak... Vérem felforrt; s eddig csak parázsló vágyam azonnal lángra lobbant. Átkarolva Miku nyakát, belemerülve abba, az édes érzéki csókba; ujjaim a tincseivel játszadoztak... Aztán egyszer csak egy gyengéden simogató kezet éreztem a combon belső felén végigsiklani... Hmm...

Elfordítottam a fejem, hogy Miku ismét a nyakamat csókolhassa, és fél szemmel lecsekkoltam, hogy Bou matat a lábaim között. Ujjaimat belemerítettem azokba a gyönyörű, ezüstfehér fürtökbe és halkan felnyögtem, mert simogató ujjai épp ebben a pillanatban érintették meg testem legrejtettebb, és legérzékenyebb pontját... (és furcsa módon, a bugyim ekkorra már nem is állta útját a tapogatózó ujjaknak... Nem is emlékeztem, mikor vettem le... )

Eközben Miku megszabadított a topomtól; s tenyerét ráborítva melleimre, hüvelykujjával lágyan dörzsölgette a hegyesedő bimbókat és... Aztán az ujjait követte a szája és nyelve is...

Ahh...

Bou is éppen ezt a pillanatot választotta arra, hogy belém kóstoljon...

Ohh, hát lehet ezt ép ésszel kibírni?! Hátravágtam a fejem, és már nem tudtam magamba fojtani egy elégedett, kéjes nyögést. Ah... Mééég...

 

Hikari egyszerre döntötte le a két fiút, hogy felváltva kényeztethesse őket; csókkal, simogatással, kezének és puha ajkainak érzéki érintésével próbálta viszonozni, amit tőlük kapott.

A kislány elég ügyes volt, ahhoz, hogy rövid időn belül a tetőpontig korbácsolja mind a két vámpírfiú vágyát. Hikari igazán mindent beleadott...

Ez elviselhetetlenül jó...

Miku egyszer csak belemarkolt az őt - éppen szájjal kényeztető - lány hajába; s mikor Hikari felnézett; megfogva a kezét, szinte felrántotta magához. Semmi mást nem akart abban a percben, csak Hikari-ban lenni; és érezni őt... Érezni és...élvezni. Élvezni, ahogy mind mélyebbre és mélyebbre merül a lányban... Érezni testének forróságát, hallani kéjes sikolyait...

Gyerünk, Hikari-chan... Élvezz...te is...

A lány tétovázás nélkül húzta nyársra magát. Egyszerre nyögtek fel, ahogy testük egyesült. Hikari úgy érezte, még életében nem élt át ilyen gyönyört; amely akkor árasztotta el minden porcikáját, mikor Miku belé hatolt. S a következő pillanatban ismét valami olyasmit érzett, amit eddig még soha; lévén még sosem próbálkozott a szeretkezésnek ezzel a formájával... De valahogy... Most ez is jól esett. Lehunyta a szemét, ahogy a kéjjel kevert fájdalom átömlött rajta, mikor Bou birtokba vette hátsó nyílását... Fájt. De élvezte. Kimondhatatlanul élvezte.

Az a kéj... Gyönyör... Az a régen kóstolt édes forróság... A lány titokizmainak gyengéd, mégis felkavaró szorítása... Éhség. Már megint az éhség. Szóval, ha vámpírként élvezi a gyönyört, akkor egyszerűen... Éhes lesz tőle?

Miku vágyakozva nézte a Hikari testét behálózó, ércsatornákat, melyek - számára legalábbis - úgy rajzolódtak ki a lány bőrén, mint valami titokzatos, nonfiguratív tetoválás.

Vér... Édes. És csábító... Egy ártatlan halandó mézédes vére...

Bárhányszor is kóstolta eddig eme nedűt, úgy érzi, nem tud betelni vele. Akarja... És még és még és még többet...

Találkozott a tekintete Bou pillantásával, aki pontosan ugyanazzal az éhes vággyal nézte a lányt. Mintha megbeszélték volna...

Egyszerre hajoltak oda a csukott szemű Hikari, szinte felkínálkozó nyakához és vágták bele fogaikat gyengéd húsába, és aztán csak ittak és ittak és ittak...

Hikari egyszer csak elvesztette az eszméletét, s ernyedten borult Miku-ra, mint valami rongybaba. A vámpírfiú felemelte a fejét. Ujjai beleszántottak a lány fekete hajába. Lihegett. Hikari forró teste és bódító vére teljesen felajzották megint.

Nem tudta befejezni... Márpedig most semmi másra nem vágyik, csak átélni a legteljesebb gyönyört. Mindegy hogyan. Mindegy, kivel. Elködösült tekintettel meredt az előtte álló Bou-ra. A fehérszőke vámpírfiú nedves-véresen csillanó ajkai, és meztelen testének látványa, valahogy... Őrült hatással csapott le érzékeire.

Ledobta magáról Hikari-t, majd megfogva Bou kezét magához húzta.

Bou-nak még tiltakozni sem volt ideje... Már ott hasalt a kanapén, és Miku mélyen, benne volt... Az ezüstszőke fiú nagyokat nyelt; a fájdalom lassan kezdett elviselhetetlen mértéket ölteni; de mégis valahogyan... Az előbb átélt kéj halvány visszfénye megmaradt testében - erre koncentrálva próbálta túlélni Miku eszeveszett tempóját, azon imádkozva magában, hogy gyorsan legyen vége...

Bou szerencséjére, tényleg nem tartott sokáig. Miután elélvezett, Miku iszonyú gyorsan elengedte barátját; mintha éppen abban a percben döbbent volna rá, mit is tett voltaképpen.

Bou nyögve felült és szemrehányó szemekkel meredt Miku-ra.

- Ezt, ha lehet a jövőben talán mellőzzük...

- Gomen nasai... - sóhajtotta zavarodottan Miku - fogalmam sincs, mi ütött belém...

Bou fürkészve nézte az alélt lányt.

- Te, mi van, ha ez a lány gyógyszerezi magát, vagy valami? Elvégre mind a ketten behülyültünk a vérétől...

Miku megvonta a vállát. Rápillantott a földön heverő Hikari-ra.

- Íme, a tökéletes préda - jegyezte meg.

 

Nem emlékszem, mi történt aztán, hogy Miku-val egymásba olvadtunk...

Csak arra, hogy nagyon jó volt... Egy darabig. Utána jött a fájdalom... Előtte két szúrást éreztem a nyakamon, mintha két, egyforma éles és vastag penge metszett volna belém. És aztán a majdnem kibírhatatlan kín...

Közben meg valahogyan... Élveztem is a két imádottam testi közelségét...

Heh, micsoda paradoxon... Fájva élvezni? Ki hallott már ilyenről?

Ám ezután valóban kiestek a további események. Nem tudom, hogy kerültem haza és azt sem, hogy ki fektetett az ágyamba. Csak azt tudom, hogy mikor másnap felébredtem, piszkosul fájtam mindenhol. Ezért valahogy nem voltam képes elhinni, még magamnak sem, hogy mindazt, ami történt, csak álmodtam volna.

Nem, nem volt álom...

És hogy mennyire nem volt az, azt a három nappal később kezdődő furcsaságok igazolták.

Először jött az az iszonyatos szomjúság...

Aztán a fényérzékenység... Azóta is csak elsötétített szobában bírok létezni, és nappal sose megyek az utcára, ha süt a nap.

És végül a vérszomj.

Vámpír lettem... Vagy valami olyasmi.

De az én lelkiismeretem nem tudná megemészteni a gyilkolást... Marad az éhség... Ez az iszonyatos éhség. Lehet, hogy ebbe fogok belehalni végül?

Oh, Miku és Bou; ti két, imádott hóhérom...

Legyetek átkozottak...

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.