Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Photo shoot

2009.08.16

 

 

Cheese!

 

Ahogy meghallottam, hogy An Cafe; már tudtam, hogy nem kellene elvállalnom azt a munkát.

Amikor azt is hozzátették, hogy ráadásul Miku, hanyatt-homlok menekülnöm kellett volna.

Csakhogy.

Ennél a stúdiónál éppen egy hete kezdtem, nem lett volna szerencsés rögtön visszautasítani egy felkérést, annál is inkább, mivel én sírtam be ide magamat azzal, hogy valami újat szeretnék csinálni.

Hát akkor nesze, Natsu; ezt most megkaptad... Ez tényleg új...

Tekintve, hogy eddig nem nagyon fényképeztem zenészeket...

Ó, nem. An Cafe? Miku? Sok ez a jóból...

Még szerencse, hogy a többi lökött nem lesz itt. Meg hogy műtermi felvétel... Az új single-hez kellenek promo fotók, meg készült valami interjú; de most valamiért az a fotós nem tudta vállalni, aki mindig fényképezi őket. Miku meg; rábökött egy stúdió nevére az elé tett listán, mert éppen az tetszett meg neki, gondolom. Naná, hogy a mi stúdiónkra. Baka.

Oke, a műtermivel semmi gond, mivel amúgy is portré kell, majd ül ezen a gólyalábú széken, pózol nekem, megcsinálom a képeket, azt, csá.

Ha minden jól megy, egy nap alatt végzünk, 11-re otthon is vagyok.

Gondoltam én.

Kis naiv.

Látszott, hogy tényleg nem ismerem annyira a zenészeket... Különösen Miku-t nem.

Akinek, ha megtetszik egy lány...

Hát bevet mindent, míg el nem tudja csábítani...

 

~ ~ ~

 

Hajnalban kelek, mert a találka reggel hétre lett kitűzve; megbeszélés, miegyéb. A delikvens nyolcra érkezik, és ha minden rendben, fél kilenckor el is kezdhetjük.

Nos fél kilenc körül még csak ott tartunk hogy kiválasszuk az ideális hátteret a portréhoz...

Beletúrok a hajamba és fáradtan támasztom a falat. Ez rosszul kezdődik...

Annyi pozitívum van a dologban, hogy a háttérrel a menedzserasszisztens nincs megelégedve, meg a magazin munkatársa, ahol a képek meg fognak jelenni. Hosszas vita és tanácskozás után végre eldöntik, hogy jó lesz az eredeti sötétkék.

Én mindjárt összekarmolom magamat! Az egy dolog, hogy engem, a fotóst nem kérdeznek meg - tiszta sor, elmondtam volna, hogy a kék marha rossz választás, szó se róla, hogy egyszerű, de Miku extrém fazonjához, sokkal jobban illene az, amelyik úgy néz ki, mintha több zacskó konfettit szórtak volna szét rajta.

De nem kérdeznek meg... Aztán, mikor végre megegyeznek, akkor meg azt nem tudják eldönteni, hogy a kétféle kék közül a sötétebb vagy világosabb?

Reménytelen... Csoda, ha délre kezdeni tudunk, ha még sokat tökölnek itt...

Letelepszem a padlóra, s lopva Miku-ra pillantok, aki karba tett kézzel támasztja a falat és várja a konferencia végét, de látszik rajta, hogy már ő is a falat kaparja...

Úgy tűnik neki a háttér tökmindegy.

Kötélidegzet... Hehe, ez tetszik; az kifejezetten idegesítene, ha öt percenként kérdezgetné, hogy kezdhetjük-e.

Hirtelen leengedi a kezeit és odafordul hozzám.

- Ne, Natsu-chan... Neked mi a véleményed?

Meghökkenek. Íme a delikvens az én véleményemre kíváncsi. Megfontoljuk a választ...

- Egészen őszintén, egyik se - mondom - szeretem ugyanis a természetes, vagy teljesen őrült dolgokat, bár tudom, hogy a természetesség egy műteremben elég nehezen kivitelezhető...

- A természetes dolgokat? Hm... Mit szólnál egy sereg bonszájhoz? - kacsint rám.

Elnevetem magam.

- Szó se róla, érdekes ötlet...

- Kezdheti, Zakuro-san - fordul hozzám az asszisztens - úgy találjuk a jelenlegi háttér lesz a legtökéletesebb ehhez a sorozathoz.

Akkor miért is kellett volna megváltoztatni?! Bólintok.

- A részletek? Vagy mást már nem óhajtanak hozzátenni a már elmondottakhoz?

Rázzák a fejüket.

- Nos, kérem, akkor hagyják el a műtermet - így én - nem tudok dolgozni, ha néznek...

- Na de kérem...! - kezdi felháborodva az asszisztens és a magazin riportere egyszerre - ez mégis csak...

- Ne, Yume-chan - hallatja ismét a hangját Miku - ha a fotós kisasszonynak úgy tetszik, kiutasíthat a munkaterületről... Elvégre itt, ő van otthon, ne? - rám pillant és elmosolyodik.

Úgy látom nincs nagyon kifogása ellene, hogy kettesben maradjunk...

Azon töröm a fejemet, vajon Miku-nak miért nő, a személyi asszisztense...

Mindegy, mert mindketten morogva elmennek. Még utánuk szólok:

- Ha úgy gondolják, nyugodtan panaszt tehetnek a stúdió vezetőjénél. De neki is megmondtam, hogy csak egyedül dolgozom, figyelő szemek nélkül...

Yume-san visszafordul.

- Nem teszünk panaszt. De elvárom, hogy elfogadható munkát adjon ki a kezéből.

- Úgy lesz - bólintok.

Tehát a két liba el; ketten maradunk, Miku és én.

Rám mosolyog:

- Azt mondtad, figyelő szemek nélkül... Tehát én is csukjam be a szemem?

Elnevetem magam.

- Oke, extrém portré lesz, csukott szemmel... Nem, a kuncsaft nézhet nyugodtan...

- Oke...

Végre nekiláthatok a melónak. Miku remek alany... Nem csak, hogy iszonyúan könnyű fényképezni; hanem még instruálnom sem kell, magától talál ki pózokat - megjegyzem egyik-másik igencsak...

Jobb szót nem tudok rá... Csábító. Például, amikor most a szájába teszi az egyik ujját... Ahh...

Na, figyelj oda Natsu-chan, majdnem kiesett a gép a kezedből...

Heh, koncentrálj a melóra, tök mindegy az most, hogy szívesen ráugranál a modellre...

Fotózgatunk, néha háttércsere...

Ketten találtuk ki - miután megvitattuk, hogy az új számhoz a PV a tengerparton játszódik - hogy van itt valahol egy tengerpart... Ha már kék.

Az idő megy; észre se veszem, hogy a délelőtt el is suhant.

Ebédszünet.

- Megkegyelmezek - pillantok az állványra rögzített gép mellől Miku-ra - elmehetsz enni...

Mosolyog.

- Arigatou - mondja és eltűnik.

Én közben állítok az állványon, más beálláson töröm a fejem. Az ajtónyitásra felnézek. Oh, szóval Miku visszajött... Kezében ételdoboz és evőeszköz. Aha, szóval itt óhajtja elfogyasztani az ebédjét.

Letelepszik a műterem ablak felőli oldalán hagyott cucca mellé, és nekilát a kajának. Én meg hirtelen rádöbbenek, hogy ennék valamit; csak éppen nincs mit, mert tegnap se volt; se időm, se kedvem főzni...

Nyelem a nyálam, s már éppen elindulnék, hogy becélozzam a büfét, amikor...

- Te nem vagy éhes?

Jó kérdés.

- De, csak most nincs ebédem... Most akartam elmenni, venni valamit.

Int, hogy menjek oda hozzá.

- Szívesen megosztom veled... Nekem ez úgyis sok.

- Oh, köszönöm, de...

Rám mosolyog. Kedvesen. És nyújtja a dobozt.

- Nikujaga. De, mivel én főztem, annyira nem jó...

- Ah, már értem, miért akarod velem megetetni...

Elneveti magát. És megrázza fejét.

- Annyira nem pocsék. Ha az lenne, nem kínálnám...

Hm. Oke. Éhes vagyok. Ő meg kedves. Elfogadom a kínálást, meg az evőpálcikát is. Aztán belekóstolok az ételbe... Hmm...

- Te, ez nem is rossz - nézek elismerően Miku-ra - sőt...

Elpirul, mint egy lány.

- Komolyan mondod? Köszi - mosolyog és sóhajtva beismeri - szeretek főzni, de nem vagyok valami híres szakács...

Mosolyogva vállat vonok.

- Engem ki lehet kergetni a világból az összes házimunkával. Főzni is csak a legegyszerűbbeket tudom. Tempura, ramen. Kész.

Nevet.

- Nos, az én főzési tudományom ennél egy kicsivel tovább terjed...

- Oke - mosolygok - megbeszélhetjük, hogy jössz hozzám főzni...

Komolyan pillant rám.

- Szeretnéd, ha főznék neked?

Hopp. Most esik csak le, hogy mit is mondtam. De visszakozni már nem illik. Meg nem is lenne értelme. Megvonom a vállam, és elmosolyodva, viccel próbálom elütni:

- Nézd, amikor két napja már nem ettem normális ételt, akkor egy agyonégetett sült tojással is beérem... Sok dolgod nem lenne...

Nevetünk. Közben lassacskán fogyatkozik a nikujaga. És minden falattal egyre jobban ízlik.

Ah, tényleg felvenném Miku-t szakácsnak... És ha megfőzött, egye fene; elmosogatok, utána pedig eljátszadozunk egymással az ágyban... Heh, már megint ezek a gondolatok! Megrázom a fejem.

Nézem a dobozt, már alig van pár szem krumpli és hús az alján... Az egyikért éppen egyszerre nyúlunk... Zavartan leeresztem a kezem.

- Gomen...

- Ugyan már - mosolyog rám; felszedi a húsdarabot és odanyújtja nekem - legyen a tiéd...

Hirtelen ötlettel odahajolok és a számmal veszem el a húst, aztán majdnem rágás nélkül nyelem le, annyira belém vág valami...

- Köszönöm...

Kezembe nyomja a dobozt.

- Edd meg nyugodtan az egészet - mondja.

- Umm... Vagy mi lenne ha megosztanánk ezt is?

Felcsippentek egy szem krumplit és Miku felé nyújtom. Erre ő is idehajol hozzám és ő még a szemét is becsukja, ahogy elveszi...

Furcsa hangulat lesz úrrá rajtam. Na, igen, már megint a libidó.

Uhh. Ahogy nézem őt, miközben rágja a zöldséget... Erőt vesz rajtam valami őrült vágy. Szeretném... Szeretném megcsókolni. Pláne most, mikor még a száját is megnyalta a krumpli után, mint valami pákosztos macska.

De úgy látom, a hangulatváltozást ő is érzékeli, mert hosszan és elég félreérthetően - néz.

Gyorsan megesszük még a maradékot, aztán segítek elcsomagolni, majd Miku sóhajtva rám pillant...

- Dolgozzunk...

Mintha ő is valami mást szeretne inkább, csak hát első a meló, ne?

 

~ ~ ~

Kattintgatok, kattintgatok; aztán egyszer csak felnézek.

- Ne, Miku... Az összes képet felhasználják ilyenkor? Nekem soknak tűnik...

Mosolyogva rázza a fejét.

- Dehogy.... Kiválasztanak belőle úgy tíz-tizenötöt... A szerintük legjobbakat...

- Aztán szortír? - vigyorgok - jó is arra gondolni, hogy a munkám fele megy a szemétbe...

Erre is mosolyog.

- Én el szoktam kérni a többit... Gyűjtöm...

Heh...

- Tényleg?

Újfent belemerülök a melóba, nem várok választ. Aztán megint eszembe jut valami.

- Kéne valami kiegészítő... Ha már tengerpart... Legalább egy szörfdeszka, vagy valami...

Nevet.

- Van egy napszemüvegem, azt fel tudom ajánlani... Eléggé őrült...

Odamegy a táskájához, és előhalássza a cuki kis darabot. Dobok egy hátast, mikor meglátom... Rózsaszín, szív alakú, és kábé mint a hetvenes évek hippi szemüvegei...

- Tényleg elég extrém... Oke, akkor kezdj vele valamit...

Ez ám az instrukció...

De neki - gyakorlott lévén - ennyi is elég. Játszani kezd a kellékkel, én meg alig bírom ki nevetés nélkül... Mert az idétlen pózokhoz, roppant komoly képet vág.

- Oke, tedd most fel - mondom végül - csinálok egy ilyen képet is, ha nem tetszik, majd kidobják...

- Ne, Natsu-chan...

- Hm?

- Miért kérdezted, hogy kell-e az összes kép?

Elmosolyodom, és megvonom a vállam.

- Csak egy ötlet...

- Micsoda?

- Felvillant bennem, mi lenne ha csinálnánk néhány egészen szokatlan képet is...

Kérdőn néz rám, hova akarok ezzel kilyukadni. Körbenézek a teremben, és szemembe ötlik néhány tárgy.

- Választhatsz - így én kisvártatva - van itt hintaló, iskolai ugrószekrény, és egy szobabicikli is...

Nevet.

- Konkrét elképzelésed is van?

- Uhm... Mondjuk, átugorhatnád a szekrényt; és tekerhetnél néhány métert a bringán...

- ...levezetésnek meg ott a hintaló? - kacsint rám, mintegy befejezve a félbehagyott mondatomat.

Nevetek.

- De... - mondja elgondolkodva, és odamegy a szekrényhez - ez nem is rossz ötlet...

Felpattan rá; s pózba vágja magát. Mint aki épp ugrani készül...

- Matte... - megyek oda hozzá - ehhez a képhez lehetnél kicsit ziláltabb...

Leveszem a kalapját, és beleborzolok a hajába. Nevet.

- Ne zavarjon, hogy körülbelül két órai melómba került, reggel megcsinálni...

- Gomen - kacsintok rá - de amúgy is zavart már a tökéletessége... Mellesleg... Te csinálod a hajadat?

Rám néz és bólint.

- Ha reggel nincs időm beugrani a fodrászomhoz, akkor igen... Gomen, de a stúdiófotózásokon sose hagyom, hogy az itteni fodrászok hozzányúljanak a hajamhoz...

- Megértelek - biccentek - itt én se adnám senki kezére szívesen egyik modellemet sem... Túl begyöpösödött a felfogásuk...

- A sminkes lánnyal nem volt semmi baj - közli, kis félmosollyal.

- Azzal csak azért nem, mert őt is én hoztam ide - kacsintok, majd folytatom a ziláltságítást; ezért lekerül róla az ing is, majd a sálját is kibontva, lazán a vállára dobom.

- Na, így már egész jó...

Rám kacsint.

- Azt hittem, a pólómat is meg akarod tépni egy kicsit...

Uhh, ez a pillantás... És ez a hang...

- Nézd, hogy még mit csinálnék veled szívesen, az nem ennek a munkának a része...

Mosolyog.

- És munka után?

- Munka után tépjem le rólad a pólódat? - kérdezem, elég merészen; mert már úgyis mindegy. Elkeveredtünk valami igencsak sikamlós irányba...

Megfogja a kezem és a mellkasára teszi.

- Tépd - mondja egyszerűen.

- Most? - fúrom a tekintetem az övébe.

- Akár most... - hunyja le a szemét.

Tétovázok. Tény, a meló kész; ez már csak olyan utána dobás, de...

Kinyitja a szemét, mosolyog.

- Mégsem mered? - kérdi huncut szikrákkal a szemében.

- Hé, állj le - szólok rá józanító hangon, s egyben magamat is higgasztva - még nincs vége a munkaidőnek...

- Kár... - sóhajt, ám, mielőtt elléphetnék tőle - mivel a kezem valahogy ott maradt, rajta - megfogja a csuklóm, és magához ránt. Nekiesek a szekrénynek; oda se neki, nem ez az érdekes, hanem hogy, hogy kerülök végül Miku mellé, a szekrény tetejére, lovaglóülésben?!

Időközben ő is leült, szóval egészen közel vagyunk egymáshoz...

A szívem a torkomban dobog; szó se róla, igazán megkívántam, de...

Már teljesen idehajolt hozzám, mindjárt megcsókol, nem...

Hirtelen a szájára teszem az ujjam.

- Ne, Miku... Fejezzük be a melót előbb tényleg... Utána nem bánom, szét is szedhetsz...

Elmosolyodik, majd szájába véve rajta felejtett ujjamat, lágyan rágcsálni és szopogatni kezdi... Borzongok. Ah, ez lehetetlen egy alak...!

- Te őrült vagy - állapítom meg.

Vigyorog, és elengedi az ujjamat; majd újra közelebb húz magához, és érzékien a fülembe súgja:

- Igen, én őrült vagyok, de te kezdted...

- Lehet, hogy én kezdtem - suttogom vissza - de neked meg muszáj mindjárt venni a lapot?

Vigyorogva vállat von.

- Ha tetszik a lány, miért ne?

Nyelek egyet. Beletúr a hajamba, és még közelebb húzza a fejemet a magáéhoz...

- Natsu... Csak egyszer hadd csókoljalak meg... Utána békén hagylak...

- Egyszer? - nézek rá tágra nyílt szemekkel.

- Csak hogy tudjam, érdemes-e várnom - kacsint rám. És mivel nem mondok erre semmit; sőt még csak nem is tiltakozom tovább - rásimítja a száját az enyémre, és lágyan belém kóstol...

Ahh... A csókja is pontosan olyan csábító és érzéki, mint ő maga... Mit tehetnék? Túlságosan is jólesik...

Viszonzom. Kis idő múlva felemeli a fejét; s egy kicsit elhúzódik tőlem. Barna szemeiben veszélyes, sötét csillogás; s kissé hangosabban veszi a levegőt, mint eddig... Elmosolyodom, én is hasonló légvételi problémákkal küzdök...

- Oke... - súgja - érdemes...

Nyelek egyet. Elfordulok, és leugrom a szekrényről, s visszamegyek a géphez, de nem olyan egyszerű csak úgy, visszarázódni a munkába...

Beállítom a gépet, aztán felnézek; s magamban megemelem a kalapom a profi modell előtt - mire én végzek a beállítással, Miku ugyanabban az ugrani készülő pózban; kócos hajjal és lazára engedett sállal néz a fényképező gép lencséjébe...

Hozzáteszem: hulla komoly arccal.

- Hey, cheese! - vigyorgok, s mikor felvillan az arcán, az az összetéveszthetetlen mosoly; elkattintom a gépet.

Heh, ez kell vagy nem, én elteszek belőle egy másolatot, az biztos...

 

2. After the work

 

- Ez az utolsó? - kérdi Miku kisvártatva, miután csináltam róla nagyhirtelen még négy-öt képet azon az ugrószekrényen, különböző beállításokkal.

Bólintok, és leeresztem a kamerát... Az utolsó kép ugyanis egy közeli volt; ilyenkor sosem használok állványt.

- Igen, ez. Fáradt vagy? - pillantok rá, ahogy üldögél az iskolai kelléken elgondolkodva.

Kérdésemre felnéz, nyújtózik.

- Egy kicsit... Teljesen elgémberedtem...

- Örülj a modern technikának - mondom vigyorogva - neked csak néhány másodpercig kell pózba állnod, de gondolj a múlt századeleji modellekre; meg az akkori fényképező masinákra...

- Uhh... - rázkódik össze - tényleg, az nem lehetett egyszerű...

- Na látod...

- Na és te, Natsu-chan? - mosolyog - te nem vagy fáradt?

Én is nyújtózom, kiegyenesítem a hátamat; ami igencsak megsínyli, az elég alternatív fotózási szokásaimat; ugyanis a tökéletes beállítás kedvéért képes vagyok lemenni spárgába, hídba hajolni, lefeküdni a földre... estébé...

- Ami azt illeti, nem aludtam valami sokat előző éjjel és korán keltem... De jól vagyok, köszönöm kérdésedet - pillantok rá, s megint meglátok a szemében valamit; ahogy néz engem, ami elgondolkoztat... Ohh, ez készül valamire...

- Amúgy miért kérdezted?

Rám mosolyog.

- Gondoltam, most cserélhetnénk...

- ??? - tágra nyílt szemekkel meredek rá.

Erre elneveti magát, keresgélni kezd a holmija között, s mire visszajön; ott vigyorog a kezében egy fényképezőgép. Digitális, és majdnem olyan komoly masina, mint az enyém.

- Te leszel a modell... - kacsint rám - és én a fotós...

Rámeredek.

- Ezt nem gondolod komolyan... Nem is vagyok az a modellalkat...

Végignéz rajtam.

- Szerintem nincs az alakoddal semmi gáz...

Nyelek egyet. Valami hihetetlen vérforraló tekintettel pásztáz végig rajtam újra, és hozzáteszi:

- Ha érdekel a véleményem, meglehetősen szexi vagy...

Uhh. Végignézek magamon. Mivel mára kánikulát ígértek; és a műteremben elromlott a légkondi, ezért rövidecske farmersortot, és spagetti pántos, V-kivágású, fekete-piros csíkos felsőt viselek; vállig érő hajam kontyban díszeleg a fejem búbján, bár mostanra egyre több rakoncátlan tincs keretezi arcomat, és csiklandozza a nyakamat...

Szexi? Hát... Főleg ez a pöttyös balerinacipő...

Hirtelen ötlettel kibújok belőle, és odaballagva a tornaeszközhöz, felugorva rá; oldalvást elnyúlok rajta. Mivel a lábam lelóg, az egyiket behajlítva a másik elé teszem; a másikat pedig hátrafeszítve, így az egész felsőtestem megfeszül... Könyökömre támaszkodva, beletúrok a hajamba. A kontyom már úgyis félig kibomlott, mindegy.

- Így jó lesz? - kérdem Miku-t, aki úgy két méterre tőlem, a gépén állítgat valamit. A hangomra felnéz és elégedett mosollyal bólint.

- Nagyon kihívó... - jegyzi meg mellé, miután elkattintotta a gépet.

Rögtön felülök a kattanás után, mert szó se róla; csábítónak, lehet, hogy csábító, de roppant kényelmetlen. Átkarolom a lábaimat, s szinte belebújok a térdeimbe. Csak a vaku villanására figyelek fel.

- Hűha, minden mozdulatomat megörökíted? - mosolygok.

Megvonja a vállát.

- Majd én is szelektálok...

Elmosolyodom, és széttárva combjaimat; szinte spárgában ülök a szekrényen, felsőtestemet kissé előre döntve. A top nem annyira feszes, hogy így, ha valaki közelebb jön, ne tudná lecsekkolni, hogy alatta nem viselek semmit...

Vaku villan; majd Natsu kissé még előrébb dől, és lecsúsztatja válláról a felső egyik pántját...

- Ez az... - vigyorog Miku, míg a megfelelő beállítást keresgéli - gyerünk, csábíts el...

- Én, téged? - nézek rá kacéran, majd felülve, lecsúsztatom a másik vállpántot is...

- Oke... - vigyorog - akkor legyünk még merészebbek...

Odalép hozzám, kigombolja a sortom gombját; lehúzza a cipzárt... Lefogom a kezét.

- Mit akarsz? - kérdem, mélyen a szemébe nézve - aktot? Vegyek le mindent?

Hozzám hajolva súgja a fülembe:

- Igen, de most még nem... Most csak játsszunk...

Letűröm csípőmről a nadrágot, s feljebb húzom a topomat, hogy alóla kivillanjon valami melleim gömbölyűségéből, de mégsem mutassak meg igazán semmit...

Rám kacsint.

- Igazán profi vagy...

- Na nem... Ha arra célzol, sose voltam erotikus modell... Sőt, semmilyen sem.

Kipillantok az ablakon. Odakint már teljesen besötétedett, s tudom, hogy hamarosan ránk oltják a villanyt, mert bezár a stúdió - semmi vész, van kulcsom; viszont a főkapcsoló lent van a pincében, zseblámpám meg nincs, szóval, hamarosan amolyan félhomályban fogunk itt ücsörögni, mert csak kint a folyosókon világít ilyenkor a legkisebb fényű halogén lámpa...

Sebaj, addig még csinálhat rólam Miku egy-két sikamlós képet, ha akar...

- Mit fogsz csinálni ezekkel? - kérdem hirtelen.

Rám mosolyog.

- Elteszem.

- Azt hittem, eladod valami újságnak...

- Minek nézel te engem?! - pillant rám, és látom rajta, hogy a feltételezésem, feldühítette. Ah, megbántani igazán nem akartam...

- Gomen... Rossz vicc volt...

Még mindig elég mérgesen néz rám. Leteszi a gépet az enyém mellé, s idejön hozzám.

- Ezért büntetést érdemelsz... - suttogja a fülembe, miközben mind a két kezemet leszorítja a szekrény tetejére.

Csodálkozva pillogok rá.

- Büntetést?

Ebben a pillanatban alszik el a mennyezeti lámpák sora, s szinte ezzel egy időben, gyullad fel odakint a halovány kékes fény.

A félhomály; íme előállott.

De még mindig nem tudom, mi is a helyzet azzal a bizonyos megtorlással, egészen addig, amíg Miku fel nem fedezi a falon körbefutó fűtéscsövet...

Még mindig fogja csuklóimat; szóval könnyedén lerángat a sulis tornaeszközről, odavisz a falhoz, aztán lekapva nyakából a sálat, egymáshoz kötözi a kezeimet; majd a lelógó végeket a csőhöz...

Uhh. Most aztán ki vagyok kötözve, alaposan. És szolgáltatva. Kellett nekem fecsegni...

Nézem az előttem álló, istentelenül gyönyörű szőkeséget.

A szemeiben ismét az a vad csillogás, mint az előbb... Uhh, lehet, hogy Miku titokban szadista? Mindjárt előszed a táskájából egy korbácsot, és jól megver; vagy - ami még rosszabb - halálra fog csiklandozni egy méteres lúdtollal?!

(Mind a két verziót láttam pornófilmben, és igazából egyiket sem szeretném elszenvedni)

Megköszörülöm a torkom, és megszólalok.

- Ne, Miku... Most mit fogsz velem csinálni?

Rám néz és elneveti magát. Aztán közelebb lép hozzám, s miközben lecsúsztatja csípőmről a farmersortot, érzékien, ám egyszersmind fenyegetően suttogja:

- Mondtam már... Megbüntetlek...

Nyelek egyet.

- És fájni fog?

- Nem... - néz a szemembe mélyen, s ujjai a topom alá kúsznak - nem, élvezni fogod... Egy darabig... - az utolsó mondat olyan kajánra és sötétre sikeredett; hogy beleborzongok, és komolyan félni kezdek. Elképzelni se tudom, mire készül... Illetve... Az a baj, hogy csak elképzeléseim vannak...

Érzem, ahogy ujjai a topom alatt kószálnak, szinte futólag érintve csak melleimet; miközben szája lehetetlenül lassan vándorol a fülemtől, le a nyakamon át egészen a kulcscsontomig, majd vissza... S minden megtett út során egyre erőteljesebben csókolja bőrömet; végtére már a fogait érzem, ahogy gyengéden, majd erősebben harapdál...

Közben kezei a melleimet becézgetik hasonló ritmusban... Először gyengéden, alig érve hozzám szinte; majd egyre erősebben, majdnem durván dörzsölgeti a mellbimbóimat, és masszírozza a gömbölyűségeket, melyeket a pólóm alatt hordok, ezúttal még melltartóval sem fedve el őket.

Belém borzong a kéj. Igazából, már az eddig mozdulatok és érintések is felkeltették bennem a vágyat, de ez a vágy... Csaknem félelemmel határos most. És a kéj... A gyönyör, ami lágyan vibrál testemben, mintha tétovázna kitörni és elárasztani minden porcikámat...

Szakadó ruha hangjára nyitom ki, időközben lezáródó szemeimet.

Oh, semmiség; mindössze Miku tépte le rólam a kedvenc - megjegyzem, tízezer yenbe került, és márkás - felsőmet, semmi gond...

És nekiesik a melleimnek... A szájával, nyelvével... Rágja, harapja a bimbókat, aztán lassít, és lágyabban csinálja, nyelvével cirógatva végig az apró sebeket...

Felnyögök. Ez jó... Annyira jó, hogy fáj... Újra és újra csinálja, mintha képtelen lenne abbahagyni, és hallom, hogy ő is zihál; és nyögéseimre, ugyanolyan nyögésekkel válaszol, mintha...

Mintha ő is élvezné. Ah, de perverz...

A testem már lángokban. Ölemet iszonyú forróság árasztja el; érzem, csupa lucsok vagyok, a vágy leteper, gúzsba köt, fojtogat...

Ah, Miku... Ne... Kínozz... Érints meg... Akarom...

Talán ez is a büntetés része. Nem nyúl hozzám, legalábbis, övön alul nem. Még mindig a melleimmel játszik, és én vonaglok és sikoltozom, igen, most már sikoltozom; mert annyira kívánom az érintését, annyira akarnám, hogy simogassa, vagy akár csak érintse meg nőiségem izzó virágát, hogy úgy érzem, belehalok...

- Miku... - nyögöm elhalóan, mert a hangomat is elvesztettem valahol időközben - kérlek...

Felnéz. Tekintetünk egymásba mélyed, és látom, az ő szemeiben is ott izzik már a vágy, amely engem is éget... Nyelek egyet.

- Mit szeretnél? - néz rám - Mit csináljak?

- Érints... meg... - nyöszörgök - kérlek... simogass...

Rám mosolyog.

Egészen közel hajol hozzám.

- Hol érintselek meg? - kéri forrón suttogva - Hol akarod, hogy simogassalak?

Ahh... Még a hangja is tovább korbácsolja bennem a vágyat... Ah, ha szabad lenne a kezem, egyszerűen odaraknám a kezét, de... Így... Ah, Miku, te kegyetlen... Honnan tudtad, hogy én... Nem a szókimondásomról vagyok híres?

Lehunyom a szemem.

- Lent... - suttogom, és érzem, hogy teljesen zavarba jövök. Nem merek felnézni, pedig érzem, hogy teljesen hozzám simulva áll; s egyik kezét a derekamon nyugtatva, a másikkal apró köröket rajzolgat a homlokomra.... Majd iszonyú lassan lejjebb csúsztatja a kezét a derekamról, s megállapodik a combon felső részén...

- Itt...? - súgja a fülembe, s közben lágyan beleharap a nyakamba, ujjai gyengéden cirógatnak...

- Nem... - nyöszörgöm - nem a combomat, hanem...

- Hanem...?

- A combjaim között... - nyelek egyet, a zavar csak nem akar elmúlni; s érzem, hogy ég az arcom, vagyis el is pirultam kissé...

Miku becsúsztatja lábaim közé a kezét, de gondosan elkerülve nőiségemet; mindössze combjaim belső oldalán húzza végig ujjait...

- Így gondoltad...? -

- Egy kicsit... beljebb... - Ahh, ez nem lehet igaz, oke, kimondom, de... - a... a... szemérmemet... - suttogom fülébe halkan, és nyakig vörösen, mert életemben nem mondtam ki még hangosan ezt a szót...

- Ah...! Szóval itt szeretnéd... - suttogja Miku, s feljebb csúsztatva ujjait, végre megérint...

Egyelőre még a bugyin keresztül, de... Erre a pillanatra nekem ez is elég... Majdnem. Összerándulva felsikoltok.

- Ahh... - csodálkozó a hangja - te ezt ennyire élvezed...? Kajánul pillant rám, miközben tovább cirógat...

- Csináljam így...? - kérdi, és már megint az a leírhatatlan, veszélyt sugárzó csillogás a tekintetében...

Ha most azt mondom, igen, akkor alám sem nyúl? - gondolom, de nem akarom kipróbálni...

- Nem egészen... Inkább... Direktben szeretném érezni... az... ujjaidat... - nyögöm elhalóan és vérvörösen. Most már úgyis mindegy...

- Direktben...? - félrehúzza az amúgy teljesen átnedvesedett anyagot, s alásiklatja két ujját... Felsikoltok, ahogy megérzem, a gyengéd, leheletnyi érintést, óóó, szeretném kiszabadítani a kezem, hogy lerángassam magamról az útban lévő ruhadarabot, de nem lehet, olyan szorosan tart ez a csomó...

Miku tovább simogat... Lágyan... Finoman... Kínzóan... Jólesik, de... Még jobban esne, ha valahogy... Másképp csinálná...

- Aaaahhh... - nyögöm - ebbe belehalok... Miért...kínzol...?

Rám pillant.

- Ez kínzás? - kérdi csodálkozva - én úgy veszem észre, eléggé élvezed...

- Igen, de...

Nem hagyja, hogy befejezzem a mondatot, befogja a számat a magáéval, s miközben őrjítően vadul csókoljuk egymást, egész egyszerűen széttépi a valaha jobb napokat látott fehérneműmet is, oke, ezt most nem direkt; csak valahogy... Ahogy becsúsztatja alá a kezét még jobban; az anyag egyszerűen nem bírja... Reccs.

Oke, Natsu ma bugyi nélkül megy haza... Ja, és ne felejtsük el, hogy egy szál sortban.

Én leszek Tokyo látványossága, míg be nem visznek közszemérem sértésért...

Aztán már nem tudok ilyen marhaságokra gondolni, mert megérzem magamban Miku kutató ujjait; és ez most már tényleg és valóban kivágja a biztosítékot; mert forró, puha szája az enyémen, és kalandozó nyelve a szám belsejében; már eleve érzéki örömöt okoz; s mindezt tetézve még azzal a gyönyörrel, amely ujjai mozgása nyomán kél bennem...

Ahh, ebbe tényleg belehalok...

Izmaim összerántják testemet, ahogy átcsap rajtam az újabb és újabb gyönyör- és kéjhullám.

- Ahh... Nagyon jó... Csináld még...

Felemeli a fejét, abbahagyva a csókot; merően néz rám...

- Még...? - súgja - Csináljam még? Így vigyelek el...? Ezt akarod...?
Nyelek egyet.

- Lehet másképp is?

Rám kacsint.

- Lehetne... Ha megérdemelnéd...

Pislogok.

- Ezek szerint nem érdemlem meg...

Közelebb hajol hozzám, szemében hamiskás fény...

- Kérd szépen...

- Mhm... - nyögöm, mert közben megint megmozdította bennem az ujjait, s én majdnem elájulok a gyönyörtől... - kérjem... szépen...?

De vajon...egyre gondolunk-e?

Csak nézzük egymást. Én közben már majdnem a határon járok, mert a fene gondolná, hogy Miku koncentrálás nélkül is, ilyen jól csinálja, amit csinál...

Koncentrálás nélkül? Vajon ő... Ő kíván-e engem? Vagy csak... Játszik velem?

Talán megjelenhetett a szememben valami kétkedés, mert egyszer csak abbahagyja, elhúzza tőlem a kezét, és merően néz a szemembe:

- Most azt gondolod, csak játszom veled?

Nyelek egyet.

- Nem tudom... - sütöm le a szemem - de eléggé ki vagyok neked szolgáltatva...

Válaszul lenyalja ujjairól a rajta csillogó gyönyörnedvemet... Lehunyt szemekkel... Nézem őt, de nem látom. Valahogy... A félbemaradt előjáték kihozza belőlem a rejtegetett depressziót, sötéten meredek magam elé; a csövön lógva.

Legjobb lenne, ha itt és most, megölne valaki...

Hirtelen gyengéd érintést érzek az arcomon. Felnézek, s tekintetem, azzal a bizonyos csokoládészín szempár tekintetével találkozik; ám amelyben most nem látok semmi mást, csak gyöngédséget...

- Gomen nasai... - súgja Miku és egészen hozzám simul - ennyire nem akartam kegyetlen lenni veled... Sajnálom, ha megbántottalak...

Nyelek egyet. Igazság szerint, majdnem eltört a mécses, de én erős lány vagyok, és tudtam volna tartani magam, addig amíg el nem megy...

Magához ölel, kezei felsiklanak a hátamon a nyakamig, ujjait belemeríti, most már, háromnegyedig kibomlott hajamba; aztán kiszedegeti belőle a kontytűket, és leszórja a földre. Szétrázza tincseimet, szétteríti a hátamon; hagyja, hogy a vállamra omoljanak.

Mosolyogva néz.

- Szerintem így sokkal jobb...

Mosolygok én is, s várakozóan nézek rá. Most vajon mit talál ki...?

Levetkőzik. Nem villámgyorsan, de úgy tempósan, megszabadul ruháitól, szemeim csak úgy isszák a látványt; meztelen testének látványát...

Ah, hogy milyen gyönyörű...

Átölel újból; ujjai lassan siklanak bőrömön, végig cirógatván mindenhol, ahol csak érzéki élvezetet okozhat, s miközben a nyakamat kóstolgatja, a fülembe súgja:

- Most jön a még jobb rész...

Lehunyom a szemem, most aztán van részem gyengédségben, de még mennyire...! Lágyan végig csókolja a nyakamat, vállamat, becézgeti a melleimet, végigsiklik a hasamon; és... Elém térdelve, szétnyitja lábaimat, nyelvét végig húzza teljesen felajzott és remegő szemérmemen...

Ahh... De jó... - sóhajtok fel, és nem sejtem, hogy...

Ez még csak a kezdet volt...

Mert a következő pillanatban, lábaimat még jobban széthúzva, hogy egészen hozzám férjen; úgy istenigazából nyalni kezd, és én...

Levegő után kapkodva, testemet megfeszítve sikoltozom és vonaglok, és könyörgök, hogy csinálja még, ne hagyja abba; óóó...

Körmeim a tenyerembe vájnak, hátravágom a fejem, hangom sincs már, annyit sikítoztam; csak valami rekedt hörgésre futja, de...

- Miku... - nyögöm - ahh, abba ne hagyd; mindjárt... elélvezek... Óó, igen... Még... Ahh, kérlek, könyörgök... még... csináld... kérlek... Ahh, nagyon jó...

Lehunyt szemeim mögött színes körök, az egész testem ég, zsibong, bizsereg... Ahh, még egy kicsit... Ó, igen... Most...

Összerándulok. A gyönyörvihar oly váratlanul zuhan rám, hogy azt hiszem, mindjárt elájulok; ahogy egyszerre elárasztja minden porcikámat, belém mar, átjár, körülölel... Ohh, nekem... még... sose... volt... ennyire.... jó...

Elernyedek. Fejem koppan a falon, ahogy hátracsapom, de még ez sem tud kibillenteni ebből a jóleső bódultságból...

Egyszer csak érzem, hogy Miku a kezeimnél matat; majd enged a csomó, s végre kiszabadulok, átölelhetem a nyakát, beletúrhatok a hajába; végre én is harapdálhatom a nyakát, körmeimet belevájhatom a hátába, úgy hogy fájjon...

Felszisszen, de hagyja. Alighanem úgy gondolja, ezt azért megérdemelte. Gyengéden lefektet a tatamira, amely körbefut a terem szélénél, néha, ha nincs kedvem hazamenni, itt szoktam aludni...

Kinyitom szemeimet és felnézek.

- Oke. Meg van bocsátva minden bűnöd. Ez kárpótolt az elszenvedett sérelemért...

Mosolyog.

- Ennek örülök...

Lágyan cirógatja a testem minden, általa már felfedezett és nemegyszer bejárt tájait; úgy, mintha még csak most kezdene vele ismerkedni... Jólesik ez a finom érintés...

Hirtelen lefogom a kezét. Komolyan nézek rá.

- Miku... Mondd meg az igazat, el tudom viselni... Csak, hogy mire számítsak... Tényleg csak játszol velem?

Viszonozza komoly pillantásomat. Aztán megvonja a vállát.

- Még nem tudom... De - derül fel - szívesen hazavinnélek...

- Ah... És az nálad mit jelent?

Mosolyog.

- Hogy szívesen hazavinnélek...

Oke. Többet úgysem húzok ki belőle, hagyjuk is a témát... Fölé hajolok.

- Bár nagyon nem érdemled meg... De... Én szeretem viszonozni, amit kapok...

Beletúr a hajamba, és magához húz...

- Nem kell viszonoznod semmit - suttogja - ha pedig... csak fel akarsz izgatni, azt már megtetted... - azzal megfogja a kezemet, s az ágyékára csúsztatja. Ujjaim kíváncsian kúsznak még lejjebb; s fogják át a - valóban bevetésre kész - férfiasságát, s kezdenek fel-alá sétálni rajta... De nem hagyja sokáig, hogy játszadozzak vele. Lefogja játékos ujjaimat; majd azzal a mozdulattal a hátamra is fordít, s most ő hajol fölém... Önkéntelenül tárom szét lábaimat; tökéletesen megnyílva előtte; s szemeim maguktól csukódnak le, ahogy belém hatol...

Egyszerre nyögünk fel, ahogy testünk egymásba kapcsolódva, olyan közelségbe kerül; amennyire csak lehet...

Ahh, olyan jó őt magamban érezni... Nem mozdulunk percekig, csak élvezzük egymást testi közelségét...

Csakhogy én tudok valamit, amit nem sokan tudnak utánam csinálni... Mélyen a szemébe nézve, szorítom meg titokizmaimat férfiassága körül, olyan szorosan, ahogy csak tudom; majd újra elernyedek; ám néhány pillanattal később újra megismétlem a mozdulatot. Felsóhajt, tekintetét szinte belefúrja az enyémbe...

Én pedig újra s újra ismétlem a titkos játékot, s mindentudó mosoly dereng ajkaim körül... Hirtelen felnyög, beletúr a hajamba; iszonyú erősen markolva tincseimet...

- Natsu... - nyögi, s tágra nyílt szemmel mered az enyémbe - ezt... ha tudod... csináld még... egy kicsit... Ahh... - lehunyja a szemeit.

Halkan felnevetek - de nem hagyom abba, amit elkezdtem...

- Ma csak én dolgozom? - kérdem pajkosan s én is beletúrok tincsei közé.

Felnéz, s ő is mosolyog; ahh, a szemeiben gyönyör csillan, de szép...!

- Én is... Mindjárt... - sóhajtja - csak.... hadd élvezzem... még egy kicsit...

Megmozdulok alatta, ezzel mintegy ösztökélve, hogy ő is kövessen, s néhány pillanat múlva meg is teszi, s én elégedett nyögéssel csukom le szemeimet, élvezve az egyre gyorsabbá váló tempót...

Ahh... még... gyorsabban...

De nem, Miku-t nem kell biztatni, magától is egyre inkább fokozza a tempót, mígnem már olyan gyors, hogy nem tudom követni, testemben a kéj oda-vissza; fel és alá cikázik; a gyönyör elárasztja minden apró porcikámat; sikoltva mélyesztem körmeim a hátába, fejemet ide-oda vetem; ahh, de jó...

A színes körök újra megjelennek lehunyt szemeim mögött, s ebből tudom, már nincs messze a beteljesülés...

- Natsu... - hörgi egyszerre csak Miku, és szinte teljesen rám borul; zihál és levegőért kapkod - ha... véletlenül elájulnék, kérlek, ne ijedj meg...

Tágra nyílnak a szemeim.

- Miért?

- Mert... alig kapok... levegőt... - Ennek ellenére tovább folytatja, hát persze, az ösztön az erősebb, ő is vágyja már a megváltó beteljesülést... - Aaaaahhh...! - szinte felsikolt, s a következő percben ölemet elárasztja az ismerős melegség; és az valahogy mellékes lesz, hogy közben én is elérek a csúcsra, mert Miku, ahogy kicsúszik belőlem, valóban elveszti az eszméletét...

Aggódva hajolok fölé, s azon gondolkodom, hogy hova tettem azt az üveg ásványvizet; amikor hirtelen rám nyílnak a barna szemek.

Ám nem könnyebbülhetek meg teljesen, mert a lélegzése továbbra is ijesztő, furcsa.. Megfogom a kezét, jéghideg, pedig az előbb még olyan meleg volt...

- Ne, Miku... Ne hívjunk orvost, vagy valami? - suttogom - nehogy tényleg rosszul legyél...

Valahogy kihámozom elharapott szavaiból, hogy itt van nála a gyógyszer, és a táskája zsebében meg is találom. Oke. Felpattanok, hogy megkeressem; s szerencsére, gyorsan meg is találom, igen, ezt ismerem; egy inhalátor... A húgom asztmás, jó ismerősöm nekem ez az apró, lélegeztető pipa...

Azt is tudom, hogy kell használni...

Visszafutok Miku-hoz, a hátára fektetem, s szájához igazítom a készüléket, és hagyom, hogy a saját tempójában lélegezze be a gyógyszert... Néhány igazán mély levegővétel... Lassan szűnik a roham. Most már egész normálisan veszi a levegőt.

Oke. Akkor akár én is elájulhatok most már...

- Ne, Natsu-chan...

Kinyílnak a szemeim. Aztán elmosolyodom. Egy meglehetősen zilált, de csillogó szemű Miku hajol fölém, akinek ismét meleg a keze...

Sóhajt.

- Arigatou... És... Gomen nasai... Ez... nem volt betervezve...

Mosolygok.

- Semmi baj... - megcirógatom az arcát - egy kérdés: azért élvezted?

Lehunyja a szemeit.

- Nagyon...

- Akkor jó... Mert én is... De... - teszem hozzá elgondolkodva - azért elárulhatnád, mi a csuda volt ez. Nem is tudtam, hogy asztmás vagy...

Megrázza a fejét.

- Nem, csak nagyon erős az allergiám... Ha túl sok a por a levegőben, akkor... Ilyen asztmatikus rohamok törnek rám, ha a tüdőm nem jut elég oxigénhez... Meg - nyel egyet - ha erős érzelmi sokk ér... Akkor is...

- Erős érzelmi sokk? - kérdezek vissza csodálkozva.

Mosolyog és beletúr a hajamba.

- Már nagyon régen nem élveztem senkivel, ennyire a szexet, mint veled...

Erre most én nyelek egyet.

- Ah... Komolyan? Ezek szerint... Én voltam az oka a rohamodnak?

- Dehogyis... - rázza a fejét - én voltam a baka, be kellett volna vennem a gyógyszeremet, még mielőtt idejöttem volna...

- Az igaz, hogy a műterem levegője elég száraz - ismerem el.

- És amúgy is allergiás időszak van - így Miku.

Egymásra nézünk. Aztán hirtelen félrekapjuk a szemünket, mind a ketten.

"Túl árulkodó a pillantásom" - talán ezt gondoltuk akkor mind a ketten.

Kezdek fázni. És eszembe jut, hogy alig van miben hazamennem. Felnevetek. Miku kérdőn néz rám, nem érti a hirtelen támadt, féktelen jókedvet. Levegő után kapkodva próbálom elmesélni, hogy:

- Nincs miben hazamennem... A sortomon kívül minden ruhámat széttépted...

Rám csodálkozik.

- Komolyan?

Mikor bólintok, hozzáteszi:

- Gomen... Tudod... Ha elkap a gépszíj, nem nagyon tudom kontrollálni, hogy mit csinálok...

- Ah... Semmi baj, de ettől nekem még nem lesz ruhám...

- A pólómat kölcsön tudom adni - így ő - de... Szívesen haza is viszlek, ha gondolod...

- Mármint hozzád? - kérdezem, csak hogy tisztázzuk. Mosolyog.

- Én most arra gondoltam, hogy hozzád, de ha el szeretném jönni hozzám, arról is lehet szó...

Nyelek egyet.

- Gyere inkább te, hozzám...

Mosolyogva bólint.

- Jó... Szívesen.

Feltápászkodunk, megkeresem a sortomat, majd belebújok Miku pólójába; s a cipőmbe lépve, menetkész is vagyok. Eközben ő is felöltözött, s meg kell jegyeznem; hogy ez a cucc, a fehér póló nélkül is vadító.

Miku-nak Nissanja van, ami engem nem lep meg, olvastam valahol, hogy kedveli a japán autókat...

Nagyon hamar ott állunk azelőtt a régi, négy emeletes bérház előtt, melynek legfelső emeletén lakom. Ahogy belépünk a lakásba; Miku kedvtelve szimatol a levegőbe:

- Hmm... Olyan illat van itt, mint a tengernél...

Elmosolyodom, s beljebb invitálva őt, a nappaliban adom meg a magyarázatot:

- Tudod, a húgom asztmás. Miatta tartok itthon ilyen levegőtisztítót - bökök a monstrumra, az ablak alatt - és lehet bele tenni mindenféle illatosítót... Nekem ez az óceános a kedvencem.

- Milyen van még? - kérdezi csak úgy kíváncsiskodásból, és letelepszik a padlóra.

Megvonom a vállam.

- Mindenféle... Vanília... Levendula... Fenyő...

- Az is jó lehet...

- És citrom.

Nevet.

- Akkor meg egy citromligetben érezhetnéd magad...

Mosolygok.

- Kipróbáltam, mert szeretem a citromos illatokat, de nem volt ilyen kellemes, mint ez... És hát... Szeretem a tengert...

Ezután spontán légzőgyakorlatokat végzünk, hogy kitisztuljon a tüdőnkből a benne rekedt por, majd én megkérdem a vendéget, hogy iszik-e valamit.

- Csak egy kis vizet kérek - néz rám és mosolyog - ritkán iszom alkoholt.. Meg - kacsint - most inkább nem is szomjas vagyok, hanem éhes...

- Na, hát kajám az meg végképp nincs itthon - közlöm és felállok - ásványvíz talán akad...

- Nem is ételre gondoltam - fogja meg a kezemet, és húz le magához. Elmélyedünk egymás tekintetében, ám mielőtt engedném, hogy megcsókoljon, megállítom...

- Matte, matte... És ha megint beájulsz?

Mosolyog.

- Egy ilyen tiszta illatú szobában nem hiszem...

Erre én is elmosolyodom. S odahajolva hozzá, a fülébe súgom:

- A hálószobámban fenyőillat van...

Erre magához húz.

- Később azt is lecsekkolhatjuk - suttogja forrón és megcsókol. Én pedig nem tiltakozom... Inkább vissszacsókolok...

Elmerülünk egymásban.

 

 

 

- vége -

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

porpike@freemail.hu

(Michiyo-chan, 2009.08.27 00:40)

Szia Anneke!! Ne haragudj, hogy csak most írom a kritikákat ^^, de sajnos eddig nem volt rá időm. Hm.... nos be kell vallanom, ez egyik személyes kedvencem. =) Azt hiszem érthető miért *pirul*Elvégre a kedvencem az egyik főszereplő, a story is nagyon megkapó. Kíváncsian várom már a következő írásodat. * bociszemek*

anneke76@citromail.hu

(Anneke - aki amúgy Chi-chan :), 2009.08.26 01:38)

Ohhóhó, te vagy az első, aki véleményez! (gratulálok, de ajándék sajnos nincs.... :)))
Köszönöm-köszönöm! *hajlong* Igazán jól esnek az elismerő szavak.
Hmmmmm.... Ilyesmi fanfic? Van még itt az oldalon.... Böngéssz nyugodtan... És valószínű, hogy fog is még születni... :)
Köszi a hozzászólást

cukipasi01@citromail.hu

(cukipasi01, 2009.08.25 22:49)

Huuuu Anneke most nagyon megfogtál :)!
Nagyon tetszik a fanfic, jó író vagy le a kalappal ;) :P.
Várok még többet :P király vagy ;) (Y)